Vérfarkas
Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a lycanthropus, a görög lükoi (farkas) és az anthroposz (ember) szavak összevonásából keletkezett.
A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a sámánizmusig megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).
Eredet
A farkasember-mítosz eredete két forrásból táplálkozik. Egyik az ősi civilizációk vallási világa, a másik a középkori hagyomány. E kettő összemosódva alkotja napjaink vérfarkas-képét. Az állattá való átváltozásban való hit az ősi sámánizmus maradványa, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az indiánok mondái.
Mielőtt a tudomány eredményei félresöpörték volna a sötét középkor babonáinak sötétjét, a tudatlanságot és a vallási fanatizmust, Európa lakosainak nagy része igazi félelemben élt a vérfarkasok miatt. A vérfarkas vagy fordult farkas olyan ember, aki önmagát farkassá tudja változtatni. Akkoriban az emberek komolyan hittek a sisakvirág (farkasölőfű, vagy ebrontófű) varázserejében, ami elriasztja ezeket az alakváltó szörnyetegeket. A másik lehetőség szerint megszentelt ezüst puskagolyóval kell agyonlőni a farkasgyanús személyeket.
Hagyományos módszerek álltak rendelkezésére annak a meghatározására, hogy kik a fordult farkasok; számos, nehezen meghatározható jegyet kellett ellenőrizni. Gyanúba keveredhetett bárki, akin megtalálható volt a következő tulajdonságok bármelyike: előreálló fogak; szőrös kéz vagy láb; kisméretű és hegyes vagy alacsonyan elhelyezkedő és a tarkóhoz közel álló fül; szokatlanul hosszú középső ujj; sűrű, középen összenőtt szemöldök; vöröses színű, hosszúkás, domború körmök. Bizonyosan vérfarkassá változtak azok az emberek, akik farkas agyvelejéből, húsából, vagy farkas által leölt bárányból ettek; ugyanez a szomorú sors jutott osztályrészéül azoknak, akik farkas lábnyomában összegyűlt esővízből ittak, vagy olyan forrásból, amelyre farkasok jártak.
Mindent egybevéve meglepő, hogy bárki is gyanú felett állhatott, és nem nehéz megérteni, miért volt oly sok vérfarkasper a középkorban. Hihetetlen, de Franciaországban például a fennmaradt okiratok tanúsága szerint 1573 és 1630 között nem kevesebb, mint 30 ezer ilyen pert rendeztek.
A germán néphit
A germán mitológiában bizonyos emberek állatalakot tudnak felvenni. Ezek között csak egy az emberfarkas, aki emberekre és nyájakra támad, szétmarcangolja őket. Az átváltozás többnyire szándékos, de mint a szlávoknál, lehet varázslás következménye. Egyszer akarata ellenére változott emberfarkassá Sinfiötli és Sigmund. Vándorútjukon egyszer arra lettek figyelmesek, hogy két ember alszik a fa alatt, a fa ágain farkasbunda lóg. Kíváncsiságból felhúzták a farkasbőrt, és nyomban farkasként viselkedtek. A germán hit szerint a farkasember tíznaponként visszanyeri emberi alakját, hogy megpihenjen. Tíz nap múlva Sinfiötli és Sigmund is levedlettek, ekkor viszont elégették a farkasbőrt.
A magyar néphit
A magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán, részben román eredetű hiedelemalak.
A 19-20. századi feljegyzések tanúsága szerint bizonyos egyének, főleg pásztorok képesek saját elhatározásukból farkassá változni. Ezek a hiedelmek főleg a Dunántúlon éltek, helyileg különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, farkaskoldus, szakállas farkas, küldött ördög.
Az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető pl. a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata miatt. Ha az újszülöttet nyírfaabroncson keresztülbújtatja, a gyermekből hétéves korában csordásfarkas lesz, elmegy a háztól, farkasként éli életét, azután kedve szerint ölt ember- vagy farkasalakot. Az átváltozás képessége felnőttkorban is megszerezhető nyírfaabroncson való háromszori vagy hétszeri átbújással vadrózsatüske segítségével.
A rá vonatkozó hiedelemmondák főként az emberként megjelenő, de farkas alakban nyájat dézsmáló lény leleplezéséről szólnak. Farkasként kapott sérüléseit ugyanis emberként is viseli. Egyes mondákban megakadályozzák az átváltozást, elégetik az ehhez szükséges nyírfaabroncsot. A nyírfaabroncs az európai farkasbőr, farkasing, farkasbőr öv megfelelője.
A magyar mondák kevésbé utalnak a periodikus farkassá változásra. A kevés erről szóló lejegyzett anyagban a téli napforduló, húsvét vagy telihold ideje szerepel. Az égitestekkel kapcsolatos az emberfarkas „holdrabló”, „naprabló” természete - neki tulajdonítják a hold- illetve napfogyatkozást.
A 17-18. századi Magyarországon boszorkányperek mellett zajlottak farkasember-perek is, a farkassá válás képességét másodlagosan ruházták át a boszorkányokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése