2009. ápr. 13. 10:14 - írta csiribusz
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Kísértetekről
Kanada - 2003. február
Morgan húsz éves volt, amikor szülei elváltak és mindkettő úgy döntött, másik városban folytatja tovább az életét. A lány nem tartott szüleivel, mert szerette a várost, ahol eddig éltek, így maradt. Hamarosan munkát is talált, de mivel minden rokona más városokban élt, senki másra nem számíthatott, csak szűk baráti körére.
Új munkahelyén összebarátkozott Bobby-val, aki hasonló cipőben járt, mint ő. Mindketten kiadó lakást kerestek, mert egyikőjüknek sem volt annyi pénze, hogy saját otthont vegyen vagy önállóan béreljen. Ezért összefogtak és közösen kibéreltek egy harmadik emeleti, régi bérházban lévő kellemes kis lakást. Bobby nem rég vált el és hónapok óta nem látta a gyermekeit. A válás és a társtalanság nagyon megviselte, nagyon szenvedett. Mindettől függetlenül kedves, barátságos fiatalembernek ismerték, így Morgan hamar megkedvelte és jóbarátok lettek.
Az egyik szobában Bobby lakott, a másikban Morgan. Mindketten érzékeny emberek voltak, akik szerették, ha személyes tárgyaik körülveszik őket. Amikor Morgan a nippjeit pakolta ki a polcra, észrevette, hogy Bobby különleges, szokatlan formájú gyertyákat sorakoztatott fel a kandalló tetején. Megkérdezte mik azok, mire Bobby felvilágosította, hogy wicca-gyertyák. Morgan úgy tudta, a wicca valamiféle boszorkánymágiával kapcsolatos dolog. Bobby elmagyarázta, hogy ez tévhit, nem teljesen így működik ez a rendszer, és ő hisz benne. A gyertyák pedig szeretetet, békét, nyugalmat hoznak a lakásba. Morgan megnyugodott. Jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy ilyen pozitív kisugárzású dolgok között élhet.
A gondok már az első napokban jelentkeztek. Egy nap, együtt mentek bevásárolni Bobby-val, és amikor hazatértek, egyértelműen hallották, hogy valaki járkál a lakásukban. Azt hitték betörő, de az ajtó zárva volt és nem látszott nyoma erőszakos behatolásnak sem. Az ajtót mégsem tudták kinyitni Bobby kulcsával. A zár csak Morgannek engedelmeskedett. Beléptek a lakásba és ösztönösen körbenéztek. Sehol, semmi szokatlant nem észleltek, így nyugodt szívvel tértek nyugovóra.
Morgan az éjszaka közepén arra ébredt, hogy motoszkálást, járkálást hall a nappaliból. Ez egyébként gyakran előfordult az elkövetkezendő napokban, de valahányszor felkelt, hogy utánanézzen, soha, semmit nem talált. Először arra gondolt, talán Bobby nem tud aludni, de belesve a szobájába, a férfi békésen szunyókált. Másnap megemlítette a szokatlan zajokat, ám Bobby azzal nyugtatta, hogy ez egy régi ház, és megvannak a maga megszokott zajai, nem kell törődni vele. Morgant azonban rendkívüli módon nyomasztotta az egész. Végül eldöntötte magában, hogy biztosan Bobby oson ki éjszakának idején, csak letagadja, talán azért, mert nő van a dologban, és nem akar Morgannek beszélni róla.
Úgy két héttel a beköltözésük után, közös lakásavatót tartottak, és meghívták pár barátjukat. A beszélgetés alkalmával szóba jöttek a szokatlan éjszakai élmények is. Morgan tett egy-két vicces megjegyzést Bobby rejtélyes éjszakai randevúira, de a fiatalember értetlen arccal nézett a nőre. Hiába állította, hogy Morgan téved, mindenki azt hitte, csak letagadja a titokzatos barátnőt.
Miután a vendégek elmentek, Bobby megkérdezte Morgant, komolyan mondta-e, hogy lépteket hall az éjszaka közepén a nappaliból, mert ő tényleg nem szokott mászkálni. Morgan hitt neki és állította, hogy valóban hallani véli a szokatlan zajokat. A férfi ekkor elárulta, hogy ő is tapasztalt hasonlót, sőt, párszor megjelent neki egy nyolc év körüli, Joseph nevű kisfiú szelleme. A lány ekkor nagyon megijedt és hirtelen értelmet nyert a sok furcsaság, amit a lakásban észleltek. Úgy vélte, mindez összefügg egymással. Bobby elővett egy vastag wicca-gyertyát, amiről azt állította, hogy békét és nyugalmat teremt a szobában, ha meggyújtja.
Újabb megmagyarázhatatlan jelenségek történtek az elkövetkezendő napokban. Véletlenszerűen eltűntek, majd előkerültek különböző tárgyak. Például előfordult, hogy Morgan a lakáskulcsot kereste, mely egy perce még a kulcstartón lógott. Szétnézett a lakásban, hátha téved, s mire ismét a kulcstartóra nézett, a kulcs újra a helyén volt.
Egyik este, amikor fáradtan a lakásba lépett, Bobby a kandallónál állt és idegesen próbálta meggyújtani a szerencsét hozó wicca-gyertyát, de sehogyan sem sikerült. Továbbá közölte Morgannel, hogy orvosnál volt és rákot diagnosztizáltak nála. Morgant letaglózta a hír. Szerette volna átölelni a fiút, és lelket önteni belé, de az ellökte magától. Attól kezdve nagyon agresszív lett a lánnyal szemben, minden közeledést vadul elhárított. Rendszerint bevonult a szobájába, leült a szoba közepére, körberakta magát égő gyertyákkal és imádkozott a saját wicca-szertartása szerint. Megközelíthetetlenné vált.
Morgan közben összejött az egyik közös munkatársukkal, Kurttel. Kapcsolatukból hamarosan szerelem lett és Morgan kiöntötte a fiúnak a szívét. Beszélt neki a Bobby-hoz fűződő problémás kapcsolatáról, a kísértetről, a sok furcsaságról, ami a lakásban történik. Egy alkalommal, az egyik randijuk után felment hozzá a fiú, aki egyébként nem sokat hitt el abból, amit Morgan mesélt. Ő is megpróbálta meggyújtani a wicca-gyertyát. Látszólag sikerült, de amint lángot kapott, azonnal szokatlan jelenséget produkált. A lángocska felcsapott és pár másodpercig tartó, szikrázó tűzijátékba lendült. Eközben Bobby is megjelent, és barátságtalan arccal a fiúra nézett, majd szótlanul bezárkózott a szobájába, ahol minduntalan a szellemfiúhoz beszélt.
Másnap Bobby úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Még kávét is főzött Morgannek. Olyannyira normálisnak tűnt, hogy a lány kezdte azt hinni, talán minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ám amikor egy alkalommal zuhanyozni ment, a fürdőszoba ajtaja magától kinyílt és a zuhanyfüggönyön keresztül egy láthatatlan lény kezei jelentek meg. Nem tett ugyan kárt a lányba, de rettenetesen megijesztette. Azonnal berohant a munkahelyére és elmondta Bobby-nak a történteket. Véleménye szerint Joseph szelleme támadta meg, de Bobby váltig állította, hogy ő nem lehetett, hiszen csak egy kisfiú.
Közös kollégájuk Kurt - aki ekkor már udvarolgatott Morgannek -, véletlenül a közelben volt, és meghallotta miről folyik a vita. Próbálta megnyugtatni a lányt és tudományos magyarázattal bebizonyítani, hogy csak képzelődött, szellemek nincsenek. Nem értette hogy képes Morgan ilyesmiben hinni. Ekkor a lány elmesélte, hogy kislánykorában rettenetes élménye volt. Egyszer az éjszaka közepén felébredt. Átlátszó, fehér körvonalakat látott a sötétségben. Soha életében annyira nem félt, mint azon az éjszakán. A fiú még mindig nem hitt neki és ezzel nagyon megbántotta Morgant.
Az egyetlen, akihez fordulhatott, legjobb barátnője, a tolószékhez kötött Stephanie volt. Ő nemcsak hitt neki, hanem kifejezetten érdekelte a dolog. Rábeszélte Morgant, hogy kérdezze a szellemet, beszéljen hozzá. Közben állítson felvételre egy magnót, majd hallgassa vissza a szalagot. Ha Joseph szelleme ott van, biztosan válaszol. A kísérlet nem sikerült, de Morgan porcelán kabalája magától a földre esett és ripityára tört.
Aznap este Stephanie nála maradt és egy ágyban aludtak. Arra ébredtek, hogy léptek hangjai szűrődnek a szobába. Először arra gyanakodtak, talán Bobby előbb jött haza, ugyanis pár napra a gyerekeihez utazott. Morgan azonban érezte, itt másról van szó. A szoba ajtaja magától kinyílt és egy láthatatlan erő folyamatosan ki-be csapkodta éjszaka félkettőtől hajnali hatig. A lányok rettenetesen megrémültek. Morgan nem merte egyedül hagyni Stephanie-t, mert attól félt, hogy a lény el akarja választani őket egymástól, és mozgássérült barátnőjének baja eshet.
Reggel Morgan első dolga volt, hogy felhívta Kurtot. Ő segített hazavinni Stephanie-t és úgy nézett ki, kezdett hinni a lánynak. Eközben Bobby is hazaérkezett és azonnal meggyújtott egy gyertyát. Morgan egyszer azt olvasta, hogy a hirtelen hőmérsékletváltozás bevonzza a szellemeket, ezért a kicsi magnót ismét felvételre állította. Miután visszahallgatták, megdöbbenve hallották egy lény sikolyát. Nem volt vesztegetni való idő. Morgan felhívta a híres parafenomén Lorraine Warrent. A nő elmondta neki, hogy Bobby-t valószínűleg egy démon szállta meg és ő az igazi célfigura, nem pedig Morgan. Mindez pedig azért történhetett, mert a démonnak a gyenge emberek kellenek, akiket könnyebben tud manipulálni. Bobby betegségéből kifolyólag fizikailag is, lelkileg is sebezhetőbb, mint bárki más a környezetében. Azt tanácsolta, Morgan mindenképpen próbálja rávenni Bobot, hogy ne foglalkozzon Joseph-vel, bármit akarjon tőle. A lány meg is próbálta. Bobot ekkor már teljesen a hatása alá vonta a lény. Agresszív volt, durva és barátságtalan, de nagy nehezen engedett Morgan kérésének, hogy paphoz menjenek. Elment vele egészen a templomig, de amint ránézett a keresztre, azonnal faképnél hagyta a lányt.
Morgan kénytelen volt egyedül bemenni a templomba, ahol beszélt egy katolikus pappal. A pap azt tanácsolta, helyezzen el a lakásban vallási jelképeket és többször mondja el Szent Benedek védőimáját. A lány ekképp cselekedett, de Bob dühösen leförmedte. Amikor egy pillanatra elhagyta testét a gonosz, elkeseredve mondta el a lánynak, hogy sajnálja, amiért ilyen csúnyán viselkedik, ő igazából nem ilyen. Morgan azt mondta neki, talán minden jobb lenne, ha nem foglalkozna folyton Joseph-vel. Erre Bobby ismét agresszív lett és támadóan viselkedett. Morgan feldúlva ment a konyhába. A szekrények váratlanul megremegtek, a szekrényajtó kivágódott és egy tányér nagy erővel Morgan fejének csapódott. A lény megtámadta őt, ez most már nem volt kétséges. El akarta távolítani a lányt.
Később felhívta Kurtot és együtt imádkoztak a lakásban Szt. Benedekhez. Közben megremegtek az asztalok, a tárgyak. Kurt rávette a Morgant, hogy hagyják el a lakást. A lány szívből sajnálta Bobby-t, nagyon szeretett volna segíteni rajta, de nem tudott, mert a fiatalember ebben nem volt partner. Most már a saját életére is kellett gondolnia. Azonnal elhagyta a házat és Kurthoz ment.
Még egyszer azonban, muszáj volt visszamennie, hogy összepakolja a holmiját és végleg elköltözzön onnan. Kurtnek dolgoznia kellett, és nagyon aggódott Morganért, nehogy Bobby kárt tegyen benne. Megbeszélték, hogy amíg Bobby a munkahelyén van, Morgan kényelmesen összepakol és elköltözik, így nem kell találkoznia a férfivel. Csakhogy Bob megérezhetett valamit, mert váratlanul hazasietett. Rajtakapta Morgant és felelősségre vonta, amiért suttyomban akar elszökni a közös lakásból, de végül nem gátolta meg a költözésben. Morgan folytatta a rakodást, amikor Joseph megjelent előtte. A lány nagyon megijedt. Nem emberi arc volt az, amit látott. Fekete szemek, hamuszürke arc, kicsavarodott végtagok. Ez volt Joseph, az ártatlan kisfiú.
Morgan megtett mindent, ami tőle tellett, hogy megmentse a férfit, de hiába. Bob pár héttel később elköltözött a lakásból és soha, senki nem látta többé.
Felhasznált forrás: Discovery Channel/Szellemjárás – dok.sorozat – 2007. – lejegyezte: Csiribusz
(A megjelenített kép a filmből vett illusztráció)
Pontszám: 0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Megkísértve
2009. febr. 15. 15:03 - írta csiribusz
1 komment
Kategóriák: Kísértetekről
Ed és Karen Parker négy gyermekükkel gondtalan, boldog életet éltek. Minden rossz akkor kezdődött, amikor a legnagyobb fiúnál, az akkor 14 éves Paulnál halálos kórt diagnosztizáltak. Állapota annyira előrehaladott volt már, hogy az orvosok a drasztikus kezelés ellenére mindössze fél évet adtak a fiúnak. A gyógykezelés a szomszédos Connecticut államban történt és ez napi nyolc órás autóutat jelentett. A szülők kétségbeestek. Gyermekük betegsége mellett a kórházi számlák egyre magasabbak voltak, nem beszélve a naponta megtett hosszú útról, ami láthatóan megviselte Pault.
Nem maradt más hátra, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha helyben vesznek egy házat. Sokat nem válogathattak, hiszen az anyagi lehetőségeik erősen korlátozva voltak. Így találtak rá arra a gyönyörű nagy házra, ami bár egy temető közelében épült, aránylag elég olcsón, mondhatni gyanúsan olcsón adták, de ezzel akkor ők nem foglalkoztak.
Karent elbűvölte a csodás padló, a gyönyörű falburkolatok, az egész ház nyitottsága, a szobák nagysága. Éppen megfelelőnek tűnt. Férjével alaposabban körbejárták a házat. Tágas nappali, szép konyha étkezővel, az emeleten két nagy háló helyezkedett el.
Végül lenéztek az alagsorba, amit első látogatásakor Karen nem látott, mert munkások dolgoztak rajta. Két helyiségből állt. Egy külső és egy belső szobából. Amikor utóbbiba léptek, kissé leesett az álluk. Enyhén szólva szokatlan volt a berendezése. Betegszállító kerekes hordágyak, fémmosdók, szokatlan orvosi műszerek, hatalmas fagyasztószekrény állt a helyiségben. Nem kellett hozzá sok ész, hogy rájöjjenek, itt valamikor embereket boncoltak és halottakat tároltak. Karen megijedt, rosszul érezte magát az egész közegtől, de férje megnyugtatta. Elhatározták, hogy nem beszélnek a ház múltjáról a gyerekeknek.
A költözés napján Paul előbb érkezett a házba anyjával. Furcsán érezte magát az első pillanattól kezdve. Miközben végigjárta a házat, az alagsorba is lejutott. Jeges hideg töltötte be a teret. Olyan érzése volt, mintha valaki nézné, majd egy halk hang a nevén szólongatta. Megijedt és az anyjához futott, aki megnyugtatta. Karen arra gondolt, Paul olyan közel van a halálhoz, hogy talán emiatt érezte meg mi volt a ház azelőtt.
Pár perccel később Karennel is érdekes dolog történt. A konyhát kezdte felmosni, amikor arra lett figyelmes, hogy a felmosóvíz vérvörössé vált, és a ronggyal szétkente a padlón. Nem tudta mire vélni. Azt hitte a kővel van valami gond.
Nem sokkal később az egész család megérkezett. Alig léptek be a házba, Paul máris elmondta felfedezését nagyobbik öccsének, a 12 éves Bobby-nak. A két fiú az alagsori külső szobába költöztek, míg a család többi tagja az emeleti szobákat foglalta el.
Már a beköltözés napját követően furcsa dolgok történtek a házban, de a szülők ekkor még nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Egyik délután Connie, a kishúg, egy nő kísértetét látta a szobájában, miközben babáival játszadozott. Azonnal Karenhez futott, és bár a kislány minden ízében remegett, anyja úgy vélte, a két nagyobbik fiú szórakozott vele. Nagyon leszidta Bobby-t és Pault, akik persze ártatlan képpel tagadtak. Anyjuk nem hitt nekik.
Még azon az éjjel a két fiú arra riadt, hogy egy férfialak járkál a belső szobában. Nagyon megijedtek és a szüleik szobájába rohantak. Anyjuk nem hitt nekik és visszaparancsolta őket az alagsorba. Paul és Bobby nem mert lemenni a félelmetes helyiségbe, inkább megvetettek maguknak a nappaliban és ott töltötték az éjszakát. Amikor Karen reggel meglátta őket, nagyon mérges lett. Arra gondolt, ha hétvégére megérkezik a férje, minden jóra fordul.
Másnap ebédhez készülődtek. Karen megterítette az asztalt és megkérte Bobby-t, hozzon fel a fagyasztóból kenyeret. Mikor Bobby az alagsorba ért, egy mély hangot hallott, ami Pault hívta. Ijedten szaladt fel. Ezalatt Karennel is érdekes furcsaság történt. Bement a konyhába valamiért és mire visszafordult, a teríték eltűnt az asztalról. Egy pillanatra azt hitte, megőrült. Pontosan emlékezett arra, hogy megterített. Ekkor ért oda hozzá Bobby és elmondta mit tapasztalt. Karen most sem hitt neki. Együtt mentek le az alagsorba, hogy bebizonyítsa fiának, nincsen ott semmi. Meggyőződésévé vált, hogy Paul képzelődései ezek és beszuggerálja őket a testvéreinek.
Eközben más megmagyarázhatatlan dolog is történt. A házban több feszület volt a falakon, melyek titokzatos módon egyenként tünedeztek el. Ed és Karen számára rendszeressé váltak az éjszakai felkelések, mert fiaik mindig felébresztették őket azzal, hogy szellemek vannak a szobájukban. Ed megnézte a nyílászárókat, a ház körüli friss havat, de sehol, semmi nyom nem látszott. Közben a férfi teljesen kimerült volt attól, amiért soha nem tudta kialudni magát.
A gyerekek belefáradtak abba, hogy nem hisznek nekik. Egyszerűen égve hagyták éjszaka a lámpákat, de ez sem tarthatott örökké. Paul kezelései miatt ugyanis óriási összegű kórházi számlák érkeztek. A szülőknek akkor fogyott el a türelme igazán, amikor mindemellé kijött a magas villanyszámla. Nem kellett sok ész ahhoz, hogy rájöjjenek, a fiúk égetik az izzókat esténként. Ed első dühében lerohant az alagsorba és az éjjeli lámpa kivételével az összes égőt kicsavarta. A fiúk hiába könyörögtek, kérésük nem hatotta meg az apjukat.
Eközben teltek a hetek és Karen érezte, hogy Paul kezd egyre távolabb kerülni tőle. Már az érintésétől is elhúzódott, pedig előtte nagyon anyás volt. Amikor legközelebb orvosi vizsgálatra vitte a fiút, megkérdezte az orvost, a gyógyszerek okozhatnak-e hallucinációt. Egyértelmű „nem” volt a válasz. Ugyanakkor újabb gonddal kellett szembenézniük: Paulnak már mentális problémái is voltak. Ezt megintcsak a betegsége kísérő jelenségei közé sorolták.
Egy éjszaka arra ébredtek a fiúk, hogy a kishúguk Connie, az alagsor lépcsőjén áll és őket nézi. Kicsi ujjaival a villanykapcsolót kattintgatta. Azt a villanyt, melyben nem is volt égő és mégis égett. Aztán felszaladt a lépcsőn, Bobby pedig utána. A szülők még a nappaliban tartózkodtak. Karen azt állította, hogy Connie nem jött le, sőt már régen alszik a szobájában. Bobby nem hitt neki, ezért felment a kislányhoz. Valóban aludt. A legfélelmetesebb az volt a fiúk számára, hogy a gonosz lény, most egyik családtagjuk alakját vette fel.
Ahogy az idő telt, Paul úgy változott meg. Egyre durvább zenét hallgatott, zárkózott lett, mogorva és ingerült. Már nem félt attól, hogy egyedül aludjon az alagsorban, és Bobby, aki mindig közel állt hozzá, fokozatosan elidegenedett tőle. Egy napon fel is költözött az emeletre. Paul kiszámíthatatlanná vált, sötét ruhákat kezdett hordani. Az alagsor immár csak az övé volt. Miközben úgy tűnt, hogy fizikai értelemben rendbe jött – leletei egyre jobbak és jobbak voltak -, mentálisan teljesen padlóra került és cseppet sem érdekelte, hogy betegségéből felgyógyulni látszott.
Miután Paul már jól volt, hosszú idő óta először, vendéget hívtak. A 17 éves Teresa boldogan költözött imádott Karen nagynénjéhez. Szülei éppen váltak és Karen úgy érezte, talán jót tenne a lánynak, ha szeretetteljes környezetbe kerülne. Paul és Teresa, valamikor nagyon szerették egymást, ezért az asszony abban is bízott, hogy fiára jó hatással lesz a jószívű unokatestvér, s talán elősegíti a lelki gyógyulását.
Teresát ledöbbentette Paul fizikai és pszichikai állapota, de a betegség következményének tartotta. Paul bízott a lányba, így hamarosan beavatta őt titkaiba, megmutatta furcsa rajzait, naplóját, elmesélte szörnyű élményeit és azt is, hogy szülei nem hisznek neki. Beszélt arról a gonoszról, ami arra biztatja, hogy rossz dolgokat tegyen a családjával.
A démon egyre erősebb lett és Paul már teljesen az akarata alá került. Sok volt apa és fia között a feszültség, a veszekedés. Teresa nem akart visszaélni Paul bizalmával, de nagyon aggódott miatta. Elmesélte Karennek, hogy Paul miket mondott és hogy azt hiszi, egy démon irányítja, aki megbünteti, ha nem engedelmeskedik. Az asszony még most is Paul betegségével magyarázta a történteket. Arra gondolt, mindez azért van, mert Paulnak nagyon korán kellett szembenéznie saját halandóságával és ez nem tett neki jót.
Egyik nap, amikor Teresa lement az alagsorba a fiúhoz, Paul rátámadt. Teresa sikongatva szaladt fel és csak a szülők gátolták meg Pault abban, hogy a lányt elkapja. Ekkor kezdett véglegesen szétesni a kapcsolatuk. Teresa félt Paultól, ahogyan már a testvérei is. Kiszámíthatatlanná, szeszélyessé vált. A lány egyre kevésbé érezte jól magát a házban, de kapott Karentől egy rózsafüzért és ettől biztonságosabbnak vélte új otthonát.
Az incidens után, Karen elvitte Pault egy pszichiáterhez. Az orvost aggasztotta a fiú állapota, irományai és rajzai. Kezelést, terápiát javasolt. Az asszony beleegyezett, de már túl késő volt. Paul egy éjszaka felsettenkedett Teresa szobájába, óvatosan lehúzta róla a takarót és erőszakoskodni próbált vele, vagy talán meg akarta kínozni vagy ölni, ki tudja... A szülők, akik felébredtek a dulakodás hangjára, leállították a fiút, aztán kihívták a mentőket és elvitették Pault. Paul sírni kezdett, mikor a mentőbe tuszkolták. Baljós üzenettel búcsúzott a szüleitől: „Most, hogy elmentem a házból, titeket vesz célba.”
Mire a házaspár hazaért a kórházból, Ednek indulnia kellett a munkába. Közben titokzatos módon az összes feszület eltűnt a falakról. Karen nagyon elkeseredett Paul miatt. Hinni akarta, hogy nem őrült meg, és mindinkább az a kérdés fészkelte be magát az agyába, mi van akkor, ha Paul tényleg igazat mondott. Lement az alagsorba, leült a lépcsőre és várt. Sokáig ült ott, látni akarta a démont vagy szellemet, de nem látott semmit. Aztán mégis történt valami. Nagyon hideg lett. Nem látta ugyan, de érezte egy gonosz, negatív energia jelenlétét és erős félelem lett úrrá rajta.
Még azon az estén borzalmas dolgok történtek. Teresa arra ébredt, hogy egy láthatatlan kéz lehúzza róla a takarót. Eközben Karen zuhanyozni ment. Valami erő a zuhanyfüggönyt a testére csavarta és fojtogatni kezdte. Valószínűleg meg is fullad, ha Teresa nem siet a segítségére. Ugyanakkor Eddel is különös dolog történt. A telepen volt és egy kis faházban tartózkodott épp, amikor váratlanul felbőgött a kocsi motorja. Az autó magától elindult és hatalmas erővel csapódott a házba. Szerencsére, Ednek elég lélekjelenléte volt félreugrani.
Teresa és Karen az étkezőben vigasztalták egymást, amikor csengett a telefon. Kacagó lánykahangot lehetett hallani, aztán mély csend. Karen levágta a kagylót. A következő, amire figyelmesek lettek, a mennyezeten kirajzolódó sötét férfialak. Mintha milliónyi hangya mászott volna a két nő testén. Valósággal megtámadta őket az érzés. Bárhová menekültek a házban, mindenhová követte őket. Teresa nyakában magától megemelkedett a rózsafüzér, majd egy láthatatlan erő letépte. Bobby-t pedig a bátyja hangján szólongatta valami.
A házaspár megrémült, most már hittek Paulnak és tenni akartak valamit. Elhívták az egyik ismerős papot, aki imádkozott velük és megáldotta a házat, de ez nem segített a démon ellen. Annál ő erősebb lény volt. Karennek ekkor eszébe jutott, hogy pár héttel korábban olvasott egy cikket a paranormális tevékenységekkel foglalkozó Warren házaspárról. Elhatározta, hogy felkeresi őket, hátha tudnak segíteni a problémájukon.
Amikor Lorraine Warren - aki tisztánlátónak tartja magát -, lement az alagsorba, meghökkent annak az erőteljes gonosz erőnek a jelenlététől, amit érzékelt. Saját elmondása szerint félelmetes volt, ami abba a házba költözött. Nem emberi lélek, és rettenetesen taszító. Lorraine úgy gondolta, az alagsoron át egy kapu nyílik a pokolba. A Warren házaspár azt mondta, csak úgy lehet a gonosz lényt eltávolítani, ha a katolikus egyház hivatalos ördögűzést végez. Azt is elmondták, hogy mivel Paul már nem tartózkodik a házban, a lény most egy másik sebezhető családtagot fog célpontként kiválasztani. Nem maradt már választásuk, vártak…
Elmagyarázták a Parker családnak, hogyan dolgozik a démon. Az első lépést beavatkozásnak nevezik. Ekkor a démon szószerint feltérképezi a családot, kiválassza az arra alkalmas egyént. A második lépést megfertőzésnek hívják, amikor a démon megtalálja a célszemélyt és próbálja elszigetelni a többiektől. A harmadik esetben történik a megszállás, ahol az egyén erőszakossá, ingerültté válik a többiekkel szemben. A negyedik pont a birtoklás. Ilyenkor az egyén már teljesen elveszíti az önkontrollját. Végül az ötödik lépés a halál.
A Warren házaspár egy kollégájukkal a házba költözött és az egész család levonult a nappaliba, ott is aludtak, hogy kevésbé legyenek sebezhetőek. Karen nagy feszültségben élt a történtek miatt és nagy bűntudat volt benne, amiért nem hitt Paulnak. Visszagondolva nem meglepő, hogy a démon őt választotta. Elveszítette eszméletét, a nyaka feldagadt.
„Sötét üregben voltam, árnyak között. Az érzéseik áthatoltak a bőrömön. Csupa negatív emberi érzelem volt: düh, gyűlölet, bűn, féltékenység, gyanakvás, és ami a legjobban megijesztett: reménytelenség. Végtelen szomorúság szállt rám. Olyan szomorú hely volt, olyan sötét.” – vallotta később Karen. – Amikor visszatértem a testembe azt mondták, nyolc órán át voltam távol. Megbizonyosodtam róla, hogy létezik a valódi gonosz a világban, és létezik a valódi jó is... és van választásunk. Bölcsen kell választanunk.”
A Warren házaspár és kollégájuk végig a házban tartózkodtak, míg elegendő bizonyítékot gyűjtenek az egyháznak, hogy hivatalosan elrendeljék az ördögűzést. Nem sokat pihentek. A kutatók matracokon aludtak. Látni lehetett, ahogyan a matracok önálló életre kelnek és lélegeznek. Szívverésük is volt.
Warrenék kollégája John Zaffis, elkövette azt a hibát, hogy elhagyta a csoport biztonságát. A szélső szobába ment, hogy lejegyezze a nap eseményeit, amikor arra lett figyelmes, hogy nagyon hideg van. Akkor kiabálni kezdett. Egyenként hívta a házban tartózkodókat, de senki nem válaszolt. Tudta, hogy ez a dolog valamiért most egyedül csak neki szól. Kinyitotta az alagsor ajtaját, és amit a lépcsőn látott olyan borzalommal töltötte el, hogy azonnal összecsomagolt és elhagyta a házat. Még soha nem találkozott ilyen rémületes élménnyel.
Warrenék meggyőzték az egyházmegyét, hogy vizsgálja ki az esetet. Küldtek is egy idős papot. A pap szkeptikusan kezdett a vizsgálathoz. Ki kellett zárnia minden más lehetőséget, csak azok után kezdhetett hozzá az ördögűzéshez. A szertartást egy másik atya végezte a család közreműködésével. Első lépésként megtisztította a házat. Ezzel provokálta a démont. Válaszként a démon is provokálta őt, de a pap nem vett róla tudomást. A démon nem hagyta magát.
A család a felső szobában gyűlt össze és imádkozott. Ekkor a polcok megremegtek, a nippek a földre potyogtak. Karent a falhoz szorította egy erő, Teresát felemelte a földről és fojtogatni kezdte. Minél több imát mormoltak, a démon annál dühösebb lett. Végül sikerült a szertartás. Érezhető volt, ahogyan a démon megadta magát és eltávozott. Napfény, melegség töltötte be a házat, igazi otthonná vált. Mindennek ellenére úgy döntött a család, hogy elköltöznek. Nagyon féltek attól, hogy véletlenül valaki kinyitja azt az ajtót, amit ők bezártak.
Pault tavasszal kiengedték a kórházból. Betegsége elmúlt és többé nem újult ki. A család csak mostanában kezd napirendre térni az évekkel korábban elszenvedett szörnyűségek fölött. A kísértetjárás azonban olyan sérülést okozott a lelkükben, amely talán sohasem heged be.
Felhasznált forrás: Discovery Channel/Szellemjárás – dok.sorozat – 2003
A film alapján a történetet lejegyezte: Csiribusz
(a képek a rekonstruált esetből készített illusztrációk)
Pontszám: 5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
A pokol tornácán
2009. febr. 10. 17:36 - írta csiribusz
8 komment
Kategóriák: Kísértetekről
Az Egyesült Államok Kentucky államában, a Licking folyó partján fekvő egyik kisvárosban élt Bobby McKee, aki nem rég elhagyta állását, hogy mostantól végre azt tegye, amire mindig is vágyott. Nagyon szerette a hagyományos countryzenét, maga is gyakorolta, de egyetlen klub sem volt hajlandó zenészként foglalkoztatni. Nem bánkódott, akkorra már elegendő pénzt gyűjtött össze ahhoz, hogy ifjú feleségével együtt saját szórakozóhelyet nyissanak.
A helyi legenda szerint, többnyire gyilkosok és sátánisták vonzódtak a Licking folyóhoz, melynek érdekessége, hogy visszafelé folyik, északnak. A város feljegyzései alapján egykor vértől vöröslött.
McKee-ék a folyó partján találtak egy alkalmas, régen bezárt épületet, amely hosszú évtizedeken át éjszakai zenés klub volt, majd egy évvel korábban – Bobby számára ismeretlen okokból -, bezárt. A ház azóta lakatlanul állt.
A férfi lelkesen vágta bele magát a felújítási munkálatokba, s egy napon feleségét is magával vitte, aki azelőtt még nem járt ott. Janet éppen első gyermeküket várta és terhessége első harmadában volt. Amikor kiszállt az autóból az épület előtt, furcsa, kellemetlen érzése támadt. Ezt az érzést csak fokozta, amikor a ház bejárati ajtaja váratlanul, nyikorogva kinyílt. Janet azonnal szólt róla Bobby-nak, de a férfi megnyugtatta, hogy csak véletlenről van szó, bizonyára rosszul zárta be az ajtót. A nő végül erőt vett magán és lelkesedő férjével együtt körbejárta a helyiségeket. Miközben Bobby kiment a kocsihoz, Janet belépett a konyhába, hogy körülnézzen. A helyiségben sötét volt, s mintha egy fekete árny körvonala rajzolódott volna ki pár méterre tőle. Janet megkérdezte van-e ott valaki, de senki nem válaszolt. A hideg a hátán futkosott, azonnal el akart menni. Úgy érezte képtelen itt lenni, ám férje annyira vágyott álmai beteljesülésére, hogy Janet végül engedett.
Közben teltek a napok és egy alkalommal, fiatal férfi érkezett a házhoz, bizonyos Carl Lawson. A fiú elmondta, hogy korábban ezen a szórakozóhelyen dolgozott egészen addig, míg be nem zárták. A házaspár érdeklődésére elmesélte, milyen sok erőszakos bűncselekmény történt itt. Az utolsó évben például hat embert gyilkoltak meg az épület falai között, ezért kellett bezárni a bárt. Carl meg volt győződve róla, hogy él a házban valamiféle gonosz erő, ami megbabonázza és agresszívvá teszi az arra érzékeny embereket. Érdekes módon, valami erős késztetés mégis visszahúzta őt a klubhoz és kérte Bobby-t, hadd dolgozzon nála.
Bobby McKee felvette gondnoknak a fiút. Kölcsönös szimpátia alakult ki hármuk között és Janet is nagyon megszerette Carlt, mintha csak az öccse lett volna.
Egy napon, amikor Carl és Janet kettesben tartózkodtak az épületben, a nő valami okból a konyhába ment. Furcsa hangokat hallott a mosogató felől, ezért fölé hajolt, hogy lássa mi az. Tömérdek vért látott felbugyogni a lefolyóból. Ez természetesen megrémítette. Ekkor egy láthatatlan kéz megmarkolta a haját és hatalmas erővel a véres folyamba akarta kényszeríteni a fejét. Janet teljes erejével próbált ellenállni. Szerencséjére, a közelben dolgozó Carl meghallotta sikolyait és azonnal a segítségére sietett. A láthatatlan erő elengedte a nőt és az zokogva mesélte el Carlnak, hogy mi történt vele. Carl belenézett a mosogatóba. Tisztának tűnt.
Amikor Bobby megjött, rögtön elmondták Janet ijesztő élményét, de a férfi nem hitt nekik, inkább ingerültté vált. Dühösen förmedt Carlra, hogy ne beszéljen ilyen badarságokat Janetnek, s hiába mondta a nő, hogy Carlnak ehhez nincs köze, ő tényleg átélte, amit mesélt, férje csak leintette őket. Bobby nem hitt a kísértetekben, saját maga pedig nem tapasztalt semmi szokatlant.
A következő teliholdkor két rendőr járőrözött az éjszakai környéken, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a lakatlan épületből hangok és fények szűrődnek ki. Gondolták, talán betörőket fognak, ezért behatoltak az épületbe és körülnéztek. A hangok egyértelműen jól kivehetőek voltak, de hiába néztek utána, semmit nem találtak. Miután úgy döntöttek, hogy vaklárma az egész, a két férfi ugratni kezdte egymást, mit írnak majd a jelentésbe. Talán kísértetek voltak? Áh, ezt nem írhatják, még pszichiáterhez küldik őket, habár képtelenek voltak megmagyarázni a történteket.
Többet nem is törődtek volna a dologgal, de mindjárt másnap este halálos autóbaleset történt a ház közvetlen közelében. Mivel ismét ők ketten voltak szolgálatban, muszáj volt kimenniük a helyszínre. Az autóban két halott ember feküdt. Kihúzták őket az útra és le akarták takarni a testeket, de nem volt náluk semmi, amivel ezt megtehették volna. Ekkor váratlanul egy fiatal nő lépett hozzájuk, kezében két asztalterítővel. A két rendőr jól látta, hogy a lány az elhagyatott épületbe ment vissza, és idővel utána mentek, hogy megköszönjék a segítségét. Az ajtók azonban zárva voltak, látszott, hogy a ház régóta nincs lakva. Nem értették az egészet. Később felkeresték Bobby-t, de a férfi állította, hogy akkor, azon a két estén nem tartózkodtak a házban és fogalma sem volt, ki lehetett a fiatal lány. Mivel azonban erőszakos behatolásnak semmi nyomát nem találták és nem tűnt el semmi, nem foglalkoztak tovább az üggyel.
Az élet visszatért megszokott kerékvágásába, amikor újabb megmagyarázhatatlan eset történt. Carl éppen villanykörtét cserélt a lépcsőfeljáró tetején, amikor véletlenül kipördült kezéből az utolsó égő és hangos csattanással széttörött a padlón. Dühösen szállt le a létráról, mert el kellett mennie újat venni. Janet beszaladt a csörömpölésre, és amíg Carl elment az izzókért, gondolta, feltakarítja a szilánkokat.
Hirtelen azt érezte, hogy a láthatatlan kéz megint megmarkolja és hatalmas erővel le akarja taszítani a lépcső tetejéről. Janet ekkor már öt és fél hónapos terhes volt. Nagyon félt, hogy baja esik a babájának, ezért teljes erőből küzdött az ismeretlen erő ellen. Végül gyengébbnek bizonyult és lezuhant a lépcső aljára. Amikor ismét felnézett a lépcsőfordulóhoz, ereiben megdermedt a vér. Áttetsző, gonosz férfiarc nézett le rá, majd semmivé foszlott.
Nem sokkal később Carl megérkezett, és Janetet azonnal kórházba szállították. Kislánya alig egy kilóval, koraszülöttként jött a világra. Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán megmarad-e, de végül nem lett semmi gond vele és Janet is felépült. Bobby folytatta a klub működtetését, mintha mi sem történt volna. Még mindig nem tudta elhinni, amit felesége mondott neki, Carlnak pedig megtiltotta, hogy bárkinek fecsegjen erről az egész „marhaságról”. Egyáltalán nem hitt az egészben, így Carl és Janet magukra maradtak a problémával.
Néhány héttel később, Carl beköltözött a klub fölötti szobák egyikébe, hogy gondnokként kéznél legyen minden eshetőségre. Egy este hangokat hallott. Lement a földszintre, hogy utánanézzen, mi okozza a zajt. A bárpulthoz érve földbegyökerezett a lába. A tárgyak maguktól mozogtak, a székek átrepültek a helyiségen. Ekkor már nem volt kétsége afelől, hogy a házat kísértetek lakják. Bár saját szemével látta, mégis, heteken át próbálta elhitetni önmagával, hogy csak képzelődött. Ugynakkor tudata legmélyén érezte, nagyon is valóságos volt, amit átélt.
Egy másik alkalommal a pince raktárhelyiségében takarított, amikor észrevette, hogy az egyik padlógerenda mozog. Lehajolt és könnyedén felemelte. Az alatta fekvő résben egy rongyba csavart naplót talált. Carl beleolvasott az írásba és megtudta, hogy a napló egy Joanna nevű lányé volt, aki az 1930-as években táncosnőként dolgozott a klubban. A lány szerelmes lett egy Robert nevű zenészbe, akitől gyermeket is várt. Apja nem nézte jó szemmel a viszonyukat és megfenyegette lányát, hogy ha nem szakít Roberttel, megöli a férfit. Egy nap a zenész valóban eltűnt, s többé senki sem látta. Joanna meggyőződésévé vált, hogy apja ölte meg a fiút, ezért megmérgezte az apját és később önmagát. Öt és fél hónapos terhes volt ekkor. A naplóba történt utolsó bejegyzés, Joanna azon fogadalmát irta le, miszerint halála után ha kell, az idők végezetéig fogja róni a ház szobáit egészen addig, míg elveszett kedvesét meg nem találja.
Carl egyszer az éjszaka közepén fuldokolva ébredt álmából. Nem tudott visszaaludni, aztán az áram is elment. A biztosítéktábla az alagsorban volt, ezért le kellett mennie. Eddig nem vette észre soha, de most azonnal szemet szúrt, hogy a poros padlón egy rejtett csapóajtó van. Kíváncsian felnyitotta. Az ajtó egy feneketlen mély kutat takart, amely félelmes érzést váltott ki a fiatalemberből, ezért visszacsukta a fedelét. Két gonosz szellemlény jelent meg a helyiségben, melyek eléggé megijesztették.
Másnap visszatért az egyetlen dologgal, amitől segítséget remélt. Mélyen hívő keresztény lévén, szentelt vízzel ment le a nyíláshoz és beleöntötte, hogy semmiféle gonosz erő onnan kijönni ne tudjon. Eközben személyiségén komoly változások mentek végbe, munkáját is elhanyagolta. Janet és Bobby egyaránt észrevették, hogy mennyire más lett, és összevissza beszélt.
Bobby sokat tartózkodott barátja, az újságíró Doug társaságában. Egyszer beszélt neki a klub történetéről, a kísértetdolgokról és Carlról. Doug megkérdezte, miért tartja ezt titokban. Bobby elmondta, hogy nem hisz az egészben, viszont tart attól, hogy a hír elmarja a vendégeket. Doug kíváncsiságát felkeltette Carl esete és megkérte Bobby-t, hadd beszéljen a fiatalemberrel.
Doug meghallgatta Carl történetét, aki elmondta, csak azért van még itt, hogy megvédje Janetet és Bobby-t. Az újságíró szkeptikus volt a hallottak alapján, először azt gondolta, Carl talán skizofrén, akit kezelni kell, de Joanna is hasonló élményekről számolt be, már-már hisztérikusan. Doug eléggé ismerte a nőt ahhoz, hogy tudja róla, ő soha nem találna ki ilyeneket. Úgy döntött tehát, hogy utánanéz a könyvtárban a ház történetének.
Talált egy 19. századból származó újságcikket. Ebből megtudta, hogy 1897-ben két férfit felakasztottak. Mindketten fogorvosnak tanultak, és egy előkelő hölgy brutális meggyilkolása miatt végezték ki őket. Az áldozat fejetlen holttestét egy öreg mészárszék közelében találták meg. A nő öt és fél hónapos terhes volt. Az egyik kivégzett férfi megátkozta a bitófát, és azt ígérte, visszajön a pokolból, hogy megkísértse azokat, akiknek köze van az ő kivégzéséhez, és azon a helyen fog megjelenni, ahol a nő feje megtalálható. A helyiek azt gyanították, hogy a gyilkosok a nő fejét a mészárszék alagsorában lévő kútba dobták, ugyanis úgy vélték, ez a hely a sátáni szertartás része volt. A nő feje soha nem került elő.
Doug kiderítette, hogy Bobby klubja pontosan a régi mészárszék fölé épült. Az ördög hívei éjszakánként eljöttek ide, hogy szertartásaikat elvégezzék és imádkoztak hozzá. A vér a közeli Licking folyóba ömlött.
Doug elmesélte a történetet Bobby-éknak és arra is felhívta a figyelmüket, hogy mindhárom nő – az előkelő hölgy, Joanna és Janet is – öt hónapos terhes volt, amikor a tragédia történt velük. Nagyon szeretett volna segíteni barátainak, ezért felkeresett egy Patricia Michell nevű médiumot, aki ún. belsőlátással rendelkezik.
Patricia úgy vélekedik, olyan lelkek élnek Bobby McKee klubjában, akik úgy érzik, sehol nincs számukra hely, sem az egyik, sem a másik világban. Úgy gondolkodnak, hogy inkább laknak ebben a köztes létben, semhogy szembenézzenek a rájuk váró ítélettel. Például Patricia tudott kommunikálni Joanna szellemével, aki egyértelműen megmondta, tisztában van azzal, hogy meghalt, azt is tudja, hogy el kell mennie, de határozottan kijelentette, Patricia hiába küldi, ő nem fog a fénybe menni.
A médiumnak megmutatták az alagsorban lévő kutat. A nő belenézett és megdermedt a döbbenettől. Különleges érzékével meglátta benne az előkelő nő fejét. Hirtelen nagyon rosszul érezte magát. Pár percre szüksége volt, mire létrejött, és akkor leült Carllal beszélgetni. Elmondta a férfinek, hogy két gonosz lény – a két kivégzett gyilkos szelleme–, van a helyiségben, akik őt akarják felhasználni arra, hogy a testébe bújjanak és általa érezzenek, érzékeljenek. Elmondta azt is, hogy a félelméből nyerik az erejüket. A médium azt tanácsolta, hívjanak papot, aki tud ördögöt űzni.
A pap eljött. Elmondta Carlnak, hogy a gonosz démonok az ő testében akarnak élni, és ez nem természetes. Nekiállt az ördögűzésnek, de egy idő után maga is megijedt, felismerte, hogy segítségre lesz szüksége. Behívta Bobby-t és Dougot, hogy tartsák erősen Carlt. A szertartás végül sikeresen befejeződött.
Carl saját bevallása szerint megváltozott. Új embernek érezte magát és elhagyta a környéket. Bobby továbbra is ott él, a klub nagyszerűen működik. Janet elhagyta a házat és többé nem ment vissza, saját bevallása szerint nem a szellemek miatt.
Néhányan azt mondják, a kút ma is rejti a gonosz erőket, ott lappang, ott nyugszik… és vár…
Felhasznált forrás: Discovery Channel/Szellemjárás – dok.sorozat – 2006
A film alapján a történetet lejegyezte: Csiribusz
(az utolsó kép a rekonstruált esetből készített illusztráció)
Pontszám: 0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Médiumi örökség
2009. febr. 8. 22:41 - írta csiribusz
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Kísértetekről
Az 1980-as évek végén, Lisa és Andrew Wyrick Georgia állam külvárosába költöztek kislányukkal, az akkor négy éves Heidivel. A falusias környezet barátságos volt, vidéki jellege azonnal elvarázsolta a fiatal párt, nem beszélve a kedves, öreg házról, melyet megvásároltak.
Az egyetlen hiányt csak az jelentette, hogy a környéken nem laktak gyerekek, de úgy látszott, a kislányt ez cseppet sem zavarta. Jól megvolt ő magában, ám egy napon, idős öregúrról, bizonyos Mr. Gordy-ról kezdett mesélni Lisának, aki mindennap meglátogatta őt és sokat játszott vele.
Először a szülők nagyon megijedtek, hogy kislányukat talán ferdehajlamú ember akarta elcsalni, esetleg valaki el akarja rabolni gyermekszerzés céljából, de ahogy az idő telt, egyre világosabbá vált számukra a felismerés, hogy Mr. Gordy nem más, mint Heidi képzeletbeli barátja.
Ettől kezdve Lisa gyakrabban nézett az udvaron játszó kislányra, s számos alkalommal jól megfigyelte, amint egy láthatatlan alakhoz beszél. Egy idő után a szülők nem foglalkoztak többet a dologgal, mert Heidi kiegyensúlyozott, boldog gyermek benyomását keltette. Sokáig mégsem nézhettek el a probléma felett, mert egyre csak teltek a hónapok és a kis Heidi másról sem tudott beszélni, mint Mr. Gordy így, meg Mr. Gordy úgy… Az egész kezdett nagyon zavaróvá válni.
Hamarosan megüresedett a szomszéd ház, s mivel Lisa nővére, Joyce új otthont keresett, melléjük költözött. Az ő figyelmét sem kerülhette el a kislány különös viselkedése, de mivel a szülők kezdetben nem aggódtak emiatt, ő sem törődött vele sokat.
Akkor váltak aggasztóvá a Heidi körüli események, amikor egy napon a kislány azzal rohant oda édesanyjához, hogy egy bekötözött karú férfi áll a bejárat előtt és véres a ruhája. Lisa nagyon megijedt. Azt hitte, ez az ember szintén Mr. Gordy, bár a kislány mondta, hogy ez bácsi most más. Konyhakéssel a kezében körüljárta a házat, de sehol senkit nem talált.
Aztán Heidi idővel félni kezdett. Na nem a két férfitól, hanem a harmadikként megjelent fekete, arctalan alaktól, aki sötét árnyékként, némán rótta a szobákat, soha nem beszélt, negatív hidegség áradt belőle és halálra rémítette a kislányt. Igazából egyszer sem bántott senkit, de a gyermek nagyon félt tőle.
Hogy Heidi figyelmét eltereljék, Andrew egy kutyával, Shibával tért haza az egyik délután. Azt remélték, az új játszótárs majd elfeledteti a gyermekkel a képzeletbeli látogatókat.
Mint említetve volt már, Joyce, Lisa nővére nem rég költözött a szomszédba és a korábbi tulajdonosnő eljött hozzá, hogy még egy-két hivatalos papírt lerendezzenek. Joyce megdöbbenve látta a dokumentumok alján a régebbi aláírást: James S. Gordy. Azonnal Heidi képzelt barátja jutott eszébe róla, és azon gondolkodott, mennyi a valószínűsége, hogy a két személy ugyanaz. Megkérdezte a tulajdonosnőt, ki ez az ember. Az asszony elmesélte, hogy Mr. Gordy valamikor a családjuk barátja volt, az édesanyja hivatalos ügyeit intézte, és itt lakott az egyik szomszédos házban. 1974-ben aztán elköltöztek, de a férfi még abban az évben, 86 éves korában elhunyt.
Joyce azonnal Lisához rohant és elmesélte neki a felfedezését. A nő nem értette, hogyan láthat a lánya egy olyan férfit, aki az ő születése előtt tíz évvel halt meg. Lisa nyomozásba kezdett. Elment a helyi könyvtárba és mikrofilmen megkereste a Mr. Gordy-t érintő cikkeket. Az öregúr kedves ember volt, mindenki szerette, sokan bízták rá ingatlanjaik ügyét. Megtudta azt is, hogy hová temették el.
Mivel mindenáron be akarta bizonyítani kislányának, hogy Mr. Gordy már nem létezik, elhatározta, hogy kiviszi a sírjához. Ahogy kiszálltak apósa autójából, Heidi azonnal a sírhoz rohant. Ki tudja honnan tudta, de a sok száz sír közül azonnal ahhoz az egyhez futott, mely Mr. Gordy földi maradványait takarta. Pedig még olvasni sem tudott ekkor, tehát hiába látta messziről a feliratot.
Kelly Brown, Lisa unokatestvére, egyik délelőtt meglátogatta a családot. Általános dolgokról beszélgettek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy Shiba a konyhába szalad és dühösen morog, majd eszeveszett csaholásba kezd. Azonnal utána rohantak, mert nem tudták elképzelni mi lelte. Shiba egy adott irányba nézett és valami láthatatlan dologra ugatott, vicsorgott. A két nő azonban hiába nézte végig a jelenetet, semmit a világon nem láttak. Nem értették a kutya viselkedését. Az állat pár nappal később megszökött és többé nem jött vissza.
Lisa nem titkolta a korábbi tulajdonosnő előtt a helyzetet, de hiába faggatta az asszonyt, az állította, hogy bár itt nőtt fel, soha, semmilyen szokatlan dolgot sem ő, sem a családja nem tapasztalt. De a segítő szándék megvolt benne és eljött Lisáékhoz egy csomó régi fényképpel, hogy Heidinek megmutathassák őket, hátha felismer valakit a fotókról. A kislány minden képet tüzetesen végignézett, majd az egyikhez érve megállt. A fotó öt, egymás mellett álló férfit ábrázolt. Heidi határozott mozdulattal rábökött a második férfire. Azt állította, ez a bácsi állt az ajtóban, véres ruhában. A tulajdonosnő elmesélte, hogy a férfi a nagybátyja volt és kiskorában a gyapotmagtalanító gép levágta az egyik karját. Kamaszkorában Lisáék házában lakott és 1957-ben halt meg.
Lisát az ájulás környékezte. Ekkor értette meg, hogy a kislánya egy másik halott embert is látott, nemcsak Mr. Gordy-t. Halálra rémült. Borzasztó érzés volt számára tudomásul venni, hogy a gyermekét ilyen lények látogatják, és ő, mert nem látja őket, nem tudja a kislányát megvédeni tőlük.
A szellemek eddig csak Heidinek mutatkoztak meg, de hamarosan változott a helyzet. Pár nappal később Kelly, az unokatestvér átment hozzájuk, mert az egyik rokonuk házasodni készült és ők bevállalták a virágok kiválasztását. Hárman ültek a nappaliban, Heidi, Lisa és Kelly. Épp a csokrok összeállítását tervezgették, amikor váratlanul megmozdultak az étkezőasztal székei. Az egyik szék önálló életre kelve eléjük perdült. Annyira megijedtek, hogy azonnal kirohantak a házból.
Ekkor már komolyan fontolgatták, hogy elköltöznek, ráadásul Heidi is gyakrabban kezdte emlegetni, hogy fél és el akar menni innen. Az éjszakák kezdtek rémisztőbbé válni. Heidi arra ébredt egy este, hogy valósággal lángol az arca. Felkeltette a szüleit és Lisáék rémülten látták, hogy véres karmolásnyomok vannak a kislány arcocskáján. Első kétségbeesésükben elhagyták a házat, hogy az éjszakát a rokonoknál töltsék, de másnap hazajöttek. A következő alkalommal Andrew tapasztalt hasonló tüneteket a testén. Véres karmolásnyom piroslott az oldalán. A seb szinte lángolt és nagy fájdalmat okozott. Az eset estéről estére megismétlődött. Ez így nem mehetett tovább, valamit tenniük kellett.
Pénzük nem volt az újabb költözéshez, ezért megkeresték Dr. William Rollt, aki parapszichológiával foglalkozott. Kiment a házhoz és meghallgatta a család történetét. A doktort lenyűgözte, hogy Heidi mennyire érzékeny az ún. emléklenyomatokra. Magába szívta ezeket a lenyomatokat, és a fejében megalkotta Mr. Gordy-t, aki korábban élő személy volt. Dr. Roll próbára tette a kislányt. Szerzett egy képet Mr. Gordy-ról és tíz másik, hasonló korú férfi fényképével összekeverte. Utána odatette Heidi elé, aki azonnal kiválasztotta a többi fotó közül Mr. Gordy-t.
Végül hosszú vizsgálódás után Dr. Roll az alábbi következtetésre jutott: „Megint tanultunk valamit az emberi elméről. Mindenkinek lehet hasonló képessége. Vannak, akikben erősebb. Heidi is közéjük tartozik.” Dr. Roll, abban a meggyőződésben, hogy természeti jelenséggel van dolga, olyan forrást keresett, amely okozója lehet Heidi élményeinek. Ilyen lehet például a mágneses mezőben történő ideiglenes változás, amit a földkéreg elmozdulása okoz. Az ilyen ingadozás nagy hatással van az agy jobboldali halántéklebenyére, és hallucinációt okozhat. Kutatások bizonyítják, hogy az egyén érzékelését befolyásolhatják ionok is. Ezek a levegőben lévő elektromos töltésű részecskék.
Miután kísértetnél egyértelműen kimutatható a hőmérséklet csökkenése, Dr. Roll műszerek segítségét vette igénybe. A házban azonban folyamatosan 18 fok volt. Ám amikor megmérték a levegő ionsűrűségét, a műszer a lehető legmagasabb értéket jelezte. Kutatások szerint ilyen esetben rossz hatást fejthet ki az emberek tudatállapotára, s talán ez történt Heidivel is.
A doktor elmondta a családnak, hogy a kísértetjárás ezúttal nem valóságos, csupán a környezet okozta hallucináció felelős érte. A ház körül ugyanis geológiai törésvonal húzódik. Elmagyarázta, hogy ennek milyen hatásai lehetnek. A törésvonal menti kéregmozgások mágneses impulzusokat generálnak, amelyek stimulálhatják Heidi agyát. A pozitív ionok kedvezőtlenül hathatnak az egyén érzékelésére, márpedig a kislány szobájában nagyon magas volt a pozitív ionok száma.
A család részben megnyugodott, de igazából nem érezték megoldottnak az ügyet. Dr. Roll elismerte, hogy a véres karmolások tényével nem tud mit kezdeni, nem tudja hogyan keletkezhettek… és a kísértetjárás folytatódott…
Teltek az évek, a család igyekezett megbarátkozni a helyzettel. Heidiből kamaszlány lett, s közben megszületett a húga, Jordan. Heidi még sokáig félt egyedül maradni, de az iskolában be tudott illeszkedni és barátai lettek. A szellemek jelenlétét pedig megszokta. Mr. Gordy-t egyre ritkábban látta, s mire tizenéves lett, többé nem jött el, örökre eltűnt Heidi életéből. Egyvalaki azonban maradt, mindig érzékeltette a jelenlétét: a fekete férfialak.
A helyi média hírét vette a háznak és a lánynak, aki kísérteteket lát. Egy nap, fiatal újságíró jött el a házhoz. Nem tudni mit pillantott meg az ablakban, de az épülethez közelítve úgy megijedt, hogy azonnal visszarohant a kocsijához és elhajtott. Ennek ellenére megjelent a cikk, hírbe hozva ezzel a családot. Heidire attól kezdve nevetve mutogattak iskolatársai, amúgy sem könnyű életét nagyon megkeserítették.
Hogy az élet még nehezebb legyen kiderült, nemcsak Heidi, hanem Jordan is látja a halottakat, sőt beszél velük. Lisa és Joyce szintén tapasztaltak hasonló tulajdonságokat magukon. Bár ők nem látták a szellemeket, de gyakran rémítő hangokat hallottak. Lisában felmerült a gondolat, talán mégsem a ház, inkább a család vonzza a különböző lelkeket.
Képességeikkel nem tudtak mit kezdeni és kétségbeesésükben a hithez fordultak. Látogatni kezdték a helyi egyházi gyülekezetet azt remélvén, hogy bennük vigaszt találnak. Egyszer és mindenkorra meg akartak szabadulni a kísértetektől. Ismét felkeresték Dr. Rollt és elmondták neki az elmúlt években tapasztaltakat.
A családi nyomozás közben kiderítette, hogy Lisa családjában több generációra visszavezetve tapasztaltak paranormális tevékenységeket, tehát erős valószínűséggel genetikai eredetű lehet a képességük és átörökítik őket utódaiknak. Ha úgy tetszik, egy médiumi családról van szó. Érdekességképpen megemlítendő, hogy Lisa édesanyja egy Kísértetvölgy nevű helyen nevelkedett fel.
Dr. Roll próbálta megnyugtatni a családot, de tudományos fejtegetéseinek már nem hittek. Bár a doktor kételkedett a szellemek valódi létezésében, jó szándékát igazolandó, hogy tényleg segíteni akart a családnak és felvette a kapcsolatot egy médiummal. Amy Allen fizikai médiumnak vallotta magát, ami azt jelenti, hogy képes kommunikálni a szellemekkel.
Amy nem találkozhatott a családdal, nem tudhatta lényegében, miről van szó. A doktor elvitte a házhoz, amikor senki nem tartózkodott otthon. Amy körbejárta a házat, a helyiségeket és felvételről összevetették tapasztalásait a család történeteivel. Rengeteg természetfölötti energiát érzett a házban és a ház körül.
Találkozott egy lénnyel, akit úgy emlegetett: a gondnok. Jó szándékú, szelíd lénynek írta le, aki afféle védőszellemként működött a házban. Amy a ház körül is érzékelt szellemi lényeket, de odabent még több várta. Ezek mind szelídek voltak. Az árnyékban azonban egy fenyegetőbb, gonoszabb lény bujkált. Három különböző alkotórészből állt: két idős halott férfiból és egy fiatalabb, arc nélküli feketeségből, aki mintha maszkot hordana. A médium nem látott még ilyet és nem tudott mit kezdeni vele, de tapinthatóan gonosz volt, tele haraggal.
Ennek ellenére Lisa még mindig nem törődött bele a tényekbe. Meggyőződésévé vált, hogy démonok keserítik meg az életüket. Ismert egy másik médiumot, aki hasonlóan hozzá, szintén vallásos volt. A férfi azt állította, megérzi a démonokat és szellemeket, bár nem látja őket, és nem tud kommunikálni velük. Amint a házba lépett, rögtön egy erőteljes szellemi lényt érzékelt. Érezte a démonokat is, de azt mondta, egy erős védőszellem visszatartja őket. Ugyanazokat a dolgokat tapasztalta, mint Amy Allen. Mindketten úgy gondolták, a kandallónál van az átjáró a két világ között.
Amy Allen úgy véli, miután anya és lányai médiumok, mindegy hová költöznek, mindenhol megtalálják őket a szellemi lények. Ezek olyan dolgok, amelyek elől nem futhatnak el, meg kell tanulniuk együtt élni képességükkel, és el kell fogadniuk, mert nem tudnak tenni ellene. Márpedig a médiumok bevonzzák a szellemeket, és sajnos nemcsak a jókat, hanem a rosszakat is.
Felhasznált forrás: Discovery Channel/Szellemjárás - dok. sorozat - 2003
A film alapján a történetet lejegyezte: Csiribusz
(a képek rekonstruált esetekből vett illusztrációk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése