A leviatán
A szó eredete
A leviatán szó a héber לִוְיָתָן (modern héber nyelven livyatan), illetve a tibeti liwyāṯān szavakból származik, jelentése ’összecsavarodott’, ’tekergőző’.
A szó később összefonódott mindenféle hatalmas termetű tengeri teremtménnyel vagy szörnnyel – a klasszikus irodalomban óriásbálnákkal is azonosították, jó példa erre Moby Dick. Ez az azonosítás nem meglepő annak fényében, hogy a modern héber nyelven a leviatán jelentése ’bálna’.
A tengeri szörny, amely bűnre csábít, valamint elnyeli a bűnösöket
A Bibliában tengeri szörnyként említik, a démonológiában -legalábbis annak bizonyos ágaiban- pedig a pokol hét hercegének egyikeként ismeretes. A leviatán a kárhozottak világának kapuőreként funkcionál, akárcsak Kerberosz vagy Fenrir, de egyes legendákban a sárkányok is ellátnak efféle feladatokat, ez pedig már közelebb áll a leviatán azon képéhez, amely a mitológiai forrásokból ránk maradt.
Az angolszász Vercelli-könyvben a Sátánt is egy, a kárhozottakat elnyelő sárkányhoz hasonlítják: "Sosem jönnek már ki a kígyófészekből, sem a Sátán nevezetű sárkány szájából."
Az Exeteri Kódex egyik versében is olvashatunk kígyószerű tengeri szörnyről, melyet később bűnre csábító „ördögfajzattal” azonosítanak: /Az érdekesség kedvéért közlöm az eredeti, óangol verseket is. A fordítás saját./
„Nu ic fitte gen ymb fisca cynn
wille woðcræfte wordum cyþan
þurh modgemynd bi þam miclan hwale.
Se bið unwillum oft gemeted,
frecne ond ferðgrim, fareðlacendum,
niþþa gehwylcum; þam is noma cenned,
fyrnstreama geflotan, Fastitocalon.
Is þæs hiw gelic hreofum stane,
swylce worie bi wædes ofre,
sondbeorgum ymbseald, særyrica mæst,
swa þæt wenaþ wægliþende
þæt hy on ealond sum eagum wliten,
ond þonne gehydað heahstefn scipu
to þam unlonde oncyrrapum . . .”
Mostan rögvest egy hal-fajról szólok
S faragott szókkal tárom elétek
Mit e nagy szörnyről tudni vélek.
Találkozni véle borzasztó,
Hajósokra vészt hoz hatalmas ereje
A lénynek, mely hullámokban úszó,
S kígyó-teknősként ismert neve.
Külseje akár a partokon heverő,
Homokkal borított durva kő;
S ez miatt a tengerészek
Úgy hiszik, szigetre néznek;
Ez ál-földhöz horgonyoznak
És vakmerőn partra szállnak.
A történet mondanivalóját ennél egyértelműbben is közlik:
„Swa bið scinna þeaw,
deofla wise, þæt hi drohtende
þurh dyrne meaht duguðe beswicað,
ond on teosu tyhtaþ tilra dæda. . .”
Ilyenek hát a gonosz lények
Ördögfajzatokként kísérnek
Titkos hatalmukkal megtévesztik,
S romlottá teszik az emberiséget.
Ugyancsak az Exeteri Kódexben magyarázzák meg, miért lehet a bálna szája a pokol kapujának analógiája:
„A bálna másik trükkje: mikor éhes, szájából édes illatot bocsát ki. A halakat ez egészen becsalogatja a bálna szájába, mikor aztán hirtelen az állat állkapcsa összecsukódik. Azok az emberek is hasonlóképp járnak, akik hagyják, hogy édes illatok bűnre csábítsák őket: akik szellemi örömök helyett a test gyönyöreit keresték, pokolra jutnak, melynek kapuját maga az ördög nyitotta meg. Aztán az ördög bezárja mögöttük a kapukat; így egyikük sem juthat ki, ahogy a halak sem szabadulhatnak a bálna szájából.”
A leviatán a héber Bibliában
Összesen hat helyen találkozhatunk a Bibliában a leviatánnal – ezek közül Jób könyve (Jób 41:1-34) szolgál részletes leírással róluk:
1. Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2. Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3. Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4. Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
5. Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6. Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7. Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
8. Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9. Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!
10. Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11. Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12. Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13. Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
14. Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!
15. Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
16. Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
17. Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18. Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19. A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
20. Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
21. Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
22. Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
23. Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
24. Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
25. Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26. Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.
27. Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
28. A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
29. Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
30. Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
31. Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
32. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült.
33. Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34. Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
A 74. zsoltárban Jahve darabokra töri a leviatán fejét, mielőtt a húsát a pusztai nép között szétosztaná: „Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.”
A 104. zsoltárban dicsérik Jahvét, amiért megteremtett mindent, beleértve a leviatánt is.
Izsák könyvében „tekergőző kígyóként” aposztrofálják, amely föláldoztatik az idők végezetén.
A zsidó-keresztény kultúrkört megelőző eredet
A közel-keleti mitológiában a leviatán és a hozzá hasonló kígyó-démonok története nagy múltra tekint vissza, a sumér ikonográfiában például már az időszámításunk előtti harmadik évezredben ábrázolták, ahogy egy hős isten legyőz egy hétfejű kígyót. Hasonló harc jelenik meg az időszámítás előtti második évezredben a szíriai pecséteken, ahol a viharisten harcol egy kígyóval, valamint az ugariti táblákon, ahol Lotan, a tengeri szörny segítette a tengeristen Yammot annak az időjárás istenével, Baallal ívott harcában. Az ugariti szövegek Lotant -vagy Yamm egy másik lehetséges segítőjét- a „tekergőző kígyó”, illetve a „a hétfejű Hatalmasság” állandó jelzőkkel illetik.
Illik még említést tenni Tiamatról, az őskáosz istennőjéről, akit babiloni pecséteken tengeri kígyóként ábrázolnak.
Emellett számtalan kultúrkörben felbukkannak tengeri szörnyek, elég csak a görögök kígyófejű Medusájára vagy a halfarkú tengeri istennőre, Szküllára gondolni.
A későbbi zsidó irodalomban
Amíg Behemót a földi és Ziz az égi szörnyeteg, Leviatán a vizek szörnye. "És azon a napon elindul két teremtmény (szörnyeteg), a nõnemû lénynek neve Leviatán, és lemerül az óceán 8. mélységeibe a vizek forrásai fölött. De a hímnemûnek neve Behemót, aki terméketlen pusztaságban lakozott, melynek neve Duidain…" (1 Énok 60:7-8)
A későbbi zsidó források a Mélység forrásai fölött élő sárkányként írják le a leviatánt, akit a hímnemű földi sárkány Behemóttal egyetemben az idők végezetén az igazaknak fognak feláldozni.
Ézsaiás próféta szerint az idők végén maga az Úr fogja megsemmisíteni a leviatánt: „Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a tekergőző kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van.” (Ézsaiás 27:1)
A Midrash (a bibliamagyarázat egy formája) kialakulása idején úgy tartották, Isten eredetileg egy nőnemű és egy hímnemű leviatánt teremtett, de mivel ennek a fajnak az elszaporodása elpusztíthatta volna a világot, Isten lemészárolta a nőnemű leviatánt, és a húsát megtartotta, hogy az igazak számára tartott vacsorán szolgálja fel, mikor a Megváltó eljövetelét várják. (B. B. 74b). Rashinak a Genezishez (1:21) fűzött kommentárja szintén megismétli ezt a nézetet: "Isten megteremtette a nagy tengeri szörnyeket, a taninokat.” A legenda szerint ez a leviatánra és társára utal. Isten teremtett egy hímet és egy nőstényt, aztán megölte a nőstényt és besózta, hogy megőrizze az igazak számára, mivel ha a leviatánok szaporodni kezdtek volna, a világ nem állt volna meg előttük.
A Talmudban (Baba Bathra 74b) úgy szerepel, hogy amikor elérkezik az idő, a leviatánt lemészárolják, és húsát felszolgálják az igazaknak tartott ünnepségen, és bőre szolgál majd sátorként az ünnep helyszínén. Ezért mondják a Szukkot ünnepen (zsidó sátoros ünnep) az alábbi imát, mikor elhagyják a sukkah-t (a sátrakat): „Legyen meg a te akaratod, mi Urunk, Istenünk, és ősapáink Istene, hogy ahogyan most elteltem és védelmet találtam a sátorban, úgy érdemessé váljak az eljövendő esztendőben is a leviatán bőréből készült sátor alá húzódni. Jövőre Jeruzsálemben.”
A Szukkot ünnepen tartják egyébként a vízmerítés ünnepét is, ebből is látszik, milyen erősen kötődik a leviatán a víz őselemhez.
R. Johanan, akitől szinte az összes, leviatánról szóló zsidó történet kiindult, szintén említést tesz a lény hatalmas méreteiről: "Egyszer, mikor hajón utaztunk, láttunk egy halat, mely kidugta fejét a vízből. Szarvai voltak, melyen az alábbi felirat volt olvasható: „A tengeri teremtmények egyik leggonoszabbja vagyok. Hosszom háromszáz mérföld, és e napon belépek a Leviatán állkapcsai közé.”R. Dimi R. Johanan nyomán azt írja: „Mikor a leviatán éhes, leheletének forróságától a vizek mélye forrni kezd, és ha fejét az édenkertbe tenné, nem maradna élőlény, aki el bírná viselni a szagát. Lakhelye a Földközi-tenger, és a Jordán folyó vize folyik a szájába.” Az egyik Midrash-legenda szerint a hal, amely lenyelte Jónást, alig kerülte el, hogy ő maga ne váljon a leviatán áldozatává, amely minden nap egy bálnát fogyaszt el.
A leviatán teste, különösen a szemei fényt sugároznak, legalábbis R. Eliezer véleménye szerint, aki R. Joshuával való utazása közben magyarázta az utóbbinak, miután megijedt a ragyogó fény hirtelen felbukkanásától, hogy az a fény valószínűleg a leviatán szeméből származott. Útitársának Jób könyvét idézte: " Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. " Azonban természetfölötti ereje ellenére a leviatán fél a ’kilbit’ nevű kicsi féregtől, amely a kopoltyújába akaszkodva az állat halálát okozza.
Kereszténység
A Bibliában Izsák (27:1) a „tekergőző kígyó” jelzővel írja le a leviatánt, habár nála a leviatán név nyilvánvalóan Izraelnek egy konkrétan meg nem nevezett történelmi-politikai ellenfelére utal, semmint az eredeti kígyószerű szörnyre.
A 104. zsoltárban a leviatán nem ártó lényként, hanem csupán az óceánban lakozó egyik teremtményként jelenik meg, aki maga is Isten teremtménye. Jób könyvében (41:2-26) viszont már határozottan félelmetes, krokodilszerű szörnyetegként ábrázolják – úgy tűnik, a szerző az egyiptomi mitológia egyik passzusából merített, ugyanis ott találunk utalást arra, hogy a krokodil a napisten ellensége. Jób könyvében efféle mitikus csatára nem történik említés.
A középkorban a leviatánt a Sátán egyik ábrázolásaként találjuk meg, amely egyaránt fenyegetést jelent Isten teremtményeire –akiket felfalhat-, valamint magára a teremtésre is azáltal, hogy felfordulást kelthet a „Káosz vizeiben”. /Vö. őskáosz, ősleves, ősvíz fogalmakkal./
Aquinói Szent Tamás a leviatánt az irigység démonával azonosítja, vagyis azzal, aki megbünteti az irigység vétkében bűnösöket. A leviatánt a pokol kapujával is összefüggésbe hozták, az angolszász művészetben már 800 körül, később pedig Európa-szerte megtalálható volt annak a szörnyetegnek az ábrázolása, amelynek szájában a kárhozatra ítéltek eltűnnek a végítéletkor.
Középkori bestiáriumok
A középkori bestiáriumokat tanulmányozva legtöbbször a sárkány címszó alatt találhatunk utalást a leviatánra. Hugo de Folieto például a következőket írja róla:
„A zsidók hite szerint Isten megteremtette a leviatán nevű hatalmas sárkányt, amely a tengerekben él - apály idején ez a sárkány tér vissza. Néhányan azt mondják, hogy ő volt az első hal, melyet Isten megteremtett, és még mindig életben van. És ez a szörnyeteg, amelyet néha sárkányként, néha leviatánként említenek, az Írásokban szimbolikus értelemben jelenik meg.”
Modern korok - leviatán a sátánizmusban
Anton Szandor LaVey, a Sátáni Biblia szerzője szerint a sátánizmusban a leviatán a víz elemet reprezentálja, ezáltal pedig a nyugati irányt jelképezni. A sátánizmusban a víz elem az élettel és a teremtéssel áll összefüggésben, ezt a rituálék során a kehely hivatott jelképezni. A Sátáni Bibliában a leviatán a pokol négy koronahercegének egyike – ez az asszociáció az Abramelin szent mágiájában található démoni hierarchiából eredeztethető. A Sátán Egyházában a leviatánt Baphomet pecsétjének különböző pontjain elhelyezett héber betűkkel jelenítik meg: a pentagram legalsó pontjától kezdve, az óramutató járásával ellentétesen olvasható ki a pecsétből a Leviatán szó. ("לִוְיָתָן". (LVIThN)
Végezetül, ha már a modern ezoterikus forrásoknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy pl. H.P. Lovecraftnél is visszaköszön a leviatán, mégpedig Chtulhu alakjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése