SÁTÁNIZMUS

A sátán (héberül שָׂטָן szátán, eredeti jelentése vádló; görögül σαταν szatan, latinul satanas; arabul شيطانsajtán) a zsidó, keresztény és muzulmán vallásban szereplő alak. Megtalálható a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban. Az Ószövetségben több említés is történik róla. Az Újszövetségben Jézus és az apostolok igen gyakran említik, azonban itt is csupán két apró felvilágosítást kapunk a kilétéről. Eszerint lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma.
A Biblia szerint a sátán azonos az „Ördöggel” (avagy az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal és istenekkel is. A Bibliából vett kifejezésekkel gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is.
A nevét egyes keresztény egyházak szóhasználatában névelő nélkül, személynévként használják, például: Sátán Isten ellensége.
Tartalomjegyzék
1 A sátán a Bibliában
1.1 A sátán (lehetséges) nevei a Bibliában
1.2 A sátán az Ószövetségben
1.2.1 A sátán mint vádló
1.2.2 A sátán, mint az ember ellenfele
1.3 A sátán az Újszövetségben
2 A sátán a rabbinikus irodalomban
3 A sátán a Koránban
4 A sátán alakja a keresztény világban és felekezetekben
5 A sátán ábrázolása
6 A sátán alakja a művészetekben
7 Megjelenése a kultúrában
8 Sátánizmus
9 Lásd még
10 Források
10.1 Hivatkozások
10.2 További források
11 További információk
A sátán a Bibliában

A sátán kilétéről a Biblia több helyen is ad tájékoztatást, azonban különféle neveken. Annak azonban, hogy a különféle helyek egyazon személyre, vagy különböző lényekre utalnak-e, meglehetősen változó a megítélése. Ezt súlyosbítja, hogy a (többnyire helytelen) magyar fordításokból adódóan a témában igen komoly fogalmi zűrzavar uralkodik. Bár nem tartozik szorosan véve a témához, de fontos megemlíteni, hogy a magyarban ezen témában lélekként szerepeltetett szavak (pl. gonosz lelkek), az eredetiben minden esetben szellem-et, értsd: szellemi lény-t jelölnek.
A sátán (lehetséges) nevei a Bibliában
Az ószövetségi héber sátán név az Újszövetségben, valamint a Septuagintában is szerepel görög betűkre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: 1Kir. 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a MTörv. 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt. 109:6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, „az Ellenség" formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel - a Vádló.
Ördög - A magyar Bibliák elsősorban így fordítják a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion (daimon) szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz szellemeket jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber שֵד séd, ‏‏שֵׁדִים sédim szó szolgál a gonosz szellem, szellemek jelölésére (MTörv. 32:17, Zsolt. 106:37).
Beliál – A név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a sátán személyének jelölésére, mivel bajt okozóként (Zsolt. 41:9) vagy Isten ellenfeleként jelenik meg. Utóbbi Náhum könyvében szerepel: "gonoszságot forral az Úr ellen".[1] Gyakran „fiai”, „gyermekei” hozzátétellel (1Sám. 2:12) együtt olvashatjuk. A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is a sátán egyik nevének tekintették. Az Újszövetségben a 2Kor. 6:15-ben található a kifejezés.
Belzebub – A név csak az Újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt. 12:24-27).[2] A szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub (szó szerint: (a) Legy(ek) Ura) után, amely Ekron filiszteus városnak volt az istene (2Kir. 1:2,3,6,16). A pogány isten neve idővel a sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, ezt támasztja alá az evangéliumi szöveg is.
Azazel – Csak a Leviták könyvében (Mózes harmadik könyve) fordul elő (Lev. 16:8,10,26). Az engesztelés napján a pap saját és népe bűnét átruházza egy bakra,[3] melyet kivittek a pusztába Azazelnek,[4] a puszta démonának, általa jelképezve a bűntől való szabadulást. Az apokrif Énok könyvében (i. e. 2-1. század) a lázadó angyalok vezére. Más forrásokban viszont nem azonosítják a Sátánnal vagy az Ördöggel hanem önálló alakként a 'Bosszúállás angyalaként' vagy a Bosszúállóként említik és mutatják be.
Lucifer – szó szerint hajnalcsillag vagy fényhozó (latin: lux, 'fény' és fero, 'hordozni, vinni' szavakból: 'fényhozó, fényt hordozó') [5], Ézsaiás könyvének (Ézs 14:12) latin fordításban szerepel, ahol Babilon királyának jelzője. (Károlinál: Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!) Később személynév lett belőle, Lucifert az Isten ellen lázadó, és büntetésül az égből alávetett legfőbb angyalnak képzelték, és a Sátánnal azonosították. A mai bibliafordításokban általában nem szerepel a Lucifer név, egyszerű jelzőként fordítják. Illetve „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18)
a világ fejedelme
e világ istene
az Isten hegyéről levetett kerub – Ezékiel könyve 28:12-19
A sátán az Ószövetségben
A sátán mint vádló
Jób könyvének első két fejezetében ő az egyik főszereplő. Az eredeti héber szövegben a neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló” (ha-szátán). A többi angyallal együtt ő is a mennyei kar tagja, Isten szolgája, és egyben tanácsadója és kéme az emberek között, aki „szerte bolyong a földön”. Istennel polemizálva azt a lehetőséget kapja, hogy többször is megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Jób könyvében a sátánnak nincs független hatalma, Istentől kap fölhatalmazást a próbák végrehajtására.
A sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak. 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.
A sátán, mint az ember ellenfele
Ezen kívül az Ószövetség még két helyen említi a sátán nevét.
A Krónikák könyvében (1Krón. 21,1) a sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i. e. 3. században) a sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében (2Sám. 24,1), ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot. A sátánról alkotott elképzelések megváltozása valószínűleg a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.
A katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő megállapítás: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)
A sátán az Újszövetségben
Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit sátánnak nevez (Mt. 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványához Péterhez szól, hogy "Távozz tőlem Sátán!" (Mk. 8:33) Ezt azért mondja, mert a Sátán megkísérti Pétert, hogy Isten tervét megváltoztassa. Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Mt. 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Mt. 25:41) beszél.
A sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a korintusiaknak írt második levelében azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (11:14). A Jelenések könyvében pedig János apostol az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a sátánt: „Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (12:9)
A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6).
A sátán a rabbinikus irodalomban [szerkesztés]

A Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti (perzsa eredetű) nézeteket a sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a sátánról és az általa megszálltakról.
Például a kígyó a klasszikus zsidó vallás szerint a szó szoros értelmében csak kígyó volt, míg a későbbi zsidó teológiában a gonosz által megszállt lény lett, hiszen a bűnbeesés történetében beszélt, pedig a kígyó erre nem képes önmagától. (A Midrás már odáig megy, hogy a kígyó, mielőtt megátkozták, felegyenesedve járt és tudott beszélni.)
Az i. sz. 450 körül íródott Palesztinai Talmud még igen tartózkodó a sátánnal kapcsolatban. A Babilóniai Talmud szerint (Bava Bathra 16a) a jécer hára (a gonosz hajlam), a halál angyala és a sátán azonosak. A Talmud a Samael nevet is megemlíti, akiről sokan úgy vélik, hogy egy másik démonnak a neve, de abban egyetértenek, hogy gonoszt jelöl.
A későbbi rabbinikus irodalom jó néhány művében és sok rabbi szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, és minden erejét az ember elpusztítására fordítja. E nézet szerint óriási hatalma van az emberek minden munkája felett, de a tudása korlátozott, és a Jom Kippur (engesztelőnap) ünnepén elveszti hatalmát.
Egyes rabbik úgy gondolták, hogy sátán a jelenben is ugyanolyan aktívan tevékenykedik, mint a múltban, amikor ő volt Izsák feláldoztatása, Ézsau csalása, Mózes halála, Dávid Betshabéval való paráználkodása, Vasti királynő halála és a zsidóellenes háborúk előmozdítója.
A sátán a Koránban

Az iszlám Iblísz (إبليس ) néven is ismeri. Úgy gondolják, hogy a neme szerint a dzsinnek (جن) rendjébe tartozik, akik olyan spirituális, szellemi lények, amelyek tűzből vannak. A Korán szerint korábban az angyalok (fényből lévő szellemi lények) vezetője volt, de nem volt hajlandó az embert elöljárójaként elismerni, azaz leborulni előtte.
A sátán alakja a keresztény világban és felekezetekben



A sátán bukása
A sátán alakja mindig kiemelkedő szerepet töltött be a keresztény teológiában. Egyes korai keresztény egyházatyák imádkoztak a sátán „bűnbánatáért”.
A középkorban a sátán ábrázolását gyakran használták arra, hogy riogassák és félelemben tartsák az írástudatlan embereket, fegyelmezzék a gyerekeket. Kecskebak alakúnak, szarvakkal és villa alakú farokkal is ábrázolták, amint egy háromágú vasvillát tart. Ezek a rajzok nem a Biblián alapultak, hanem Pán és Dionüszosz ókori görög istenek hasonmásai voltak, illetve a különféle pogány állatmaszkos szertartások hagyományaiból táplálkoztak.
Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a sátán neve Lucifer volt. Ennek alapja az Ószövetségben szereplő történet a Hajnalcsillag (héber הילל Hélél, latin Lucifer) bukásáról (Ézsaiás könyve 14:12), akit a sátánnal azonosítottak.
John Milton Elveszett Paradicsom című verses elbeszélő költeményében (17. század) úgy értelmezi a sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel.

A sátán ábrázolása

Egyik legjellemzőbb ábrázolt alakja az őskígyó, amely rávette Évát, hogy fogyasszon a tiltott gyümölcsből. Egyes Biblia-fordításoknál már a Genezisből kiderül, hogy a sátán a kígyó, de egyértelműen ezt csak az Újszövetség részét képező Jelenések (20:2) könyvéből tudhatjuk meg.
Másik népszerű ábrázolása a görög Pán (görög istenek) istenség mitologikus alakjából származik, mely kecskeszerű, patákkal és szarvakkal, és egy háromágú szigonnyal. Mára sokkal emberszerűbbé vált az ábrázolása: sötét, rosszakaratú ember, kis kecskeszakállal. Néha megjelenik bűnre csábító formában - szakácsként, jóképű férfiként - is, de női ábrázolások is léteznek.
Gyakran használják ezt a jelképet politikai közszereplők jellemzésére, vagy szexuális beállítottság és szokások sokatmondó metaforájaként. Másik alkalmazási módja az ember gyengeségének és bűnösségének hangsúlyozási módja.
Alakját leginkább a horrorfilmek használják, tulajdonságait megtestesült vagy átvitt értelemben a leginkább. Például Williem Peter Blatty könyve, a The Exorcist (Az ördögűző), mellyel célja az volt, hogy a gonoszság létezését bemutatva arra vezesse az olvasót, hogy léteznie kell a végső jónak, egy Istennek.
A sátán alakja a művészetekben



A sátán tipikus ábrázolása, melyen megfigyelhető a kecskeszerű jelleg
Az újkori irodalomban a sátán, mint semleges vagy pozitív figura is megjelent. Madách Imre műve, Az ember tragédiája az isteni és emberi világrend hideg, velejéig racionális és cinikus kritikusának ábrázolja a sátánt (Lucifer), akinek lázadása azonban kezdettől fogva szerepel az isteni tervben, és a tervben való állandó kételkedése is csak előbbre viszi a világot a terv beteljesülése felé.
Mihail Bulgakov regényében, Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó sátán „a világ szemetének őre és ura”. Míg Isten a fény és jóság birodalmának irányítója, addig a sátán a maga külön világán uralkodik (inkább ennek része a földi világ is), a sötétségen, mágián és bűnön. A bűn azonban alapvetően nem tőle származik, sőt az ő feladata ítélni és büntetni a nála gyakran sokkal sátánibb, szabad akaratukból gonosz embereket, különösen azok halála után.
Megjelenése a kultúrában

A sátánt egy multinacionális ügyvédi iroda irányítója testesíti meg Az ördög ügyvédje című filmben (Al Pacino alakítása).
A sátán megidézése több horrorfilm témája. Roman Polański például két ilyen témájú filmet is készített. A Rosemary gyermeke című film főhősnője (Mia Farrow) gyermekét a sátántól szüli és az annak szolgájává válik. Ugyancsak Polanski filmje A kilencedik kapu, amelynek főhőse a sátán megidézésére alkalmas könyvet kutat. A Constantine, a démonvadász című filmben a sátán emberi alakot ölt.
Az Ómen illetve az Ördögűző sorozat központi szereplője is a sátán (bár előbbi inkább az Antikrisztus kissé eltérő szerepét állítja középpontba). A sátán fontos szereplője a Supernatural című sorozatnak ahol Lucifer néven az apokalipszis eljövetelét akarja végrehajtani. A sátán a South Park című rajzfilmsorozatban is visszatérő szereplő.
A Doctor Who című sci-fi sorozat "The Impossible Planet", és a "The Satan Pit" című epizódjaiban is a Sátán a főellenség.
A Mel Gibson rendezte A passió című filmben a sátán többször is megjelenik. Bőre fehér, arca szőrtelen, s a kornak megfelelő, egyszerű sötét öltözéke van.
A Letaszítva című filmben a sátánt Azazelként mutatják be mint a testek között vándorolni képes gonosz szellemet.
Sátánizmus

  Bővebben: LaVey-i sátánizmus, Sátánizmus és Klasszikus teista sátánizmus
A sátánt tisztelő (vagy imádó) vallásokat és szektákat nevezik sátánistának. Hivatalosan elismert sátánista egyház a Sátán Egyháza, de nem hivatalos, úgynevezett földalatti csoportokból számtalan létezik (legtöbbük a keresztény kultúra területén). A sátán fogalma csoportonként jelentősen különbözik, ahogyan az is, hogy imádatot igénylő istenségnek vagy mindössze szimbólumnak tartják-e. Legfontosabb jellemzői az individualizmus és a kereszténységgel (néha júdaizmussal vagy iszlámmal) szembeni ellenséges viszony.